Bibokné Katona Judit

Rólam

2001-ben végeztem a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola tanító és óvodapedagógus szakán. Tanítói éveim után az akkor úgynevezett Gyakorló Intézményben kezdtem dolgozni, bekapcsolódtam a pedagógus hallgatói képzésbe, majd vezetői feladatokat is vállaltam. 2017 óta az óvodapedagógusi feladataim mellett szívügyem lett az óvoda vezetése is. Két felnőtt gyermekem van.

Feladatomnak, hivatásomnak érzem, hogy a gyermeküket a Bocskai Utcai Katolikus Óvodába írató szülők biztonságban és megnyugvással bízzák ránk legdrágább kincsüket. Maguk a gyermekek olyan családias környezetben nevelkedjenek, fejlődjenek, ahonnan minden egyes nap élményekkel térnek haza.

Az itt megszerzett ismeretekkel magabiztosan kezdhetik meg az első osztályt, ezt bizonyítja, hogy a tőlünk kikerülő gyerekek nagyon szép eredményeket érnek el az iskolában is. Regisztrált tehetségpont vagyunk, ami számunkra azt is jelenti, hogy azon vagyunk, hogy minden gyermek megtapasztalja azt, hogy milyen érzés valamiben kiemelkedőnek lenni. Elfogadjuk azt, hogy a gyermekek különbözők, és pont úgy, mint a felnőtteknek, nekik is vannak gyengeségeik és erősségeik, jó és rosszabb napjaik. Feladatunk az, hogy az itt töltött csodálatos gyermeki évek alatt feltérképezzük a hiányosabb területeiket, amelyeket korszerű pedagógiai módszerekkel fejlesztünk, és ezzel párhuzamosan tovább erősítsük azt, amiben kiemelkedők.

Nálunk a tehetséggondozás és felzárkóztatás együtt értelmezendő.

Mindezt nem tudnánk megvalósítani, ha nem ilyen kiválóan felkészült, nagy tapasztalattal és nagy tudással rendelkező óvodapedagógusok foglalkoznának a gyerekekkel. Mindannyian kiváló pedagógusok, akik összetartó, egymást segítő közösséget alkotnak, és a gyermekekkel való foglalkozást hivatásuknak tekintve professzionális szinten űzik.

Mi azt tudjuk ígérni, hogy Önökkel együttműködve, mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy gyermekük szeressen óvodánkba járni, és közben olyan ismeretekkel gazdagodjon, olyan élményekkel és keresztény értékekkel gyarapodjon, amelyek segítik majd Őt a világban való eligazodásban.

Óvodai jelentkezés INFÓ
Az óvodába való jelentkezés folyamatos. A szabad férőhelyekről érdeklődhet bármelyik megadott elérhetőségen. A lenti gombra kattintva további információkat tudhat meg.
Tovább
Legújabb bejegyzések
Összes megtekintése
LANGUAGECERT