“A gyermek olyan mint egy pillangó a szélben. Néhány magasabbra tud repülni, mint mások, de mindegyik a legjobb tudása szerint repül. Miért is hasonlítanád össze őket? Mindegyik más. Mindegyik különleges. Mindegyik gyönyörű.”

(Ismeretlen szerző)

2020. szeptemberében indult el a csoportunk, melyben angol nyelvhez szoktatás is folyik. A gyermekek a nap folyamán több alkalommal játékos formában kapják az utasításokat a feladatvégzésekhez. Rövid mondókákat, verseket, énekeket, szavakat tanítunk a korosztályoknak megfelelően. Fontosnak tartjuk az elfogadó- szeretetteljes légkör kialakítását. Az értelmi képességek fejlesztése mellett a gyermekek érzelmi világának a gondozását is kiemelt feladatunknak tekintjük. Nagy hangsúlyt fektetünk a kézműves tevékenységekre is, amelyek szintén a mindennapjaink részét képezik. Hisszük és valljuk, hogy a közös együttműködés pozitív eredményeket hoz, ezért a szülőkkel jó kapcsolatot ápolunk. Lehetőséget adunk a mindennapok betekintésébe és az óvodai életünkbe.

 “A nevelés nemcsak elveken és okos taktikán múlik, mert elsősorban a lényünkkel nevelünk.”

Müller Péter

Csoportunkban az érzelmi biztonság kialakítása után próbáljuk átadni gyermekeinknek a legfontosabb emberi értékeket (egymás tisztelete, megbecsülése, tolerancia, empátia, alkalmazkodás, együttműködés…) Munkánk során kiemelte fontosnak tartjuk a magyar néphagyományok ápolását, a zenei nevelés fontosságát, a környezetünk és a természet szeretetére, tiszteletére való nevelést. Sokat énekelünk, mondókázunk, kézműveskedünk, főként természetes anyagokból. A magyar népi kultúra mellett igyekszünk megismerkedni az angol nyelvel és az angol kultúrával is, mondókákon, dalokon és mindennapi utasítások formájában. Mindezt játékosan, komplexen. A gyermekek nyugodt, következetes és szeretetteljes légkörben töltik óvodai mindennapjaikat.

“A gyereknevelés és tanítás során az a legfontosabb, hogy egy gyerek mindig tudja, akkor is szeretik őt, ha nem tökéletes, és hogy ezen képes javítani. Ez olyan bizalom a felnőtt részéről, amit minden korú gyerek megérez. Hogy hisznek benne. Tévedhet és hibázhat. Nem kell tökéletesnek lennie. A világ sem az.”

Tari Annamária

Csoportunk igazi baráti közösség. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek szeressenek óvodába járni, és olyan élményekkel gazdagodjanak, amelyek építik, formálják jellemüket és segíti őket majd az iskolai életben. Arra neveljük őket, hogy az egyéni dicsőség fontossága mellett értékeljék a közösségként, csoportként elért sikereinket is. Segítsék, bátorítsák egymást, mint egy igazi család. Valljuk, hogy mindenkinek vannak különleges képességei, amelyeket erősítünk, és vannak nehézségeik, amikor bátorításra szorulnak. Kiemelt figyelmet szentelünk minden tevékenységnek, de előnyben részesítjük a szabadlevegős programokat. Szülőkkel szoros, közvetlen kapcsolatot ápolunk, hiszen ez elengedhetetlen a gyermekek egészséges fejlődése érdekében.

“…azt hiszem, gyereket csak úgy lehet nevelni, ha az ember megtiszteli azzal, hogy komolyan veszi.”

Szabó Magda

A vegyes korcsoportú gyerekek mindennapjait úgy alakítjuk, hogy jól érezzék magukat az óvodában. Célunk, hogy 3-4 év során barátaikkal, társaikkal átélt közös élmények és játékok pozitívan hassanak személyiségükre. Nyugodt, szeretetteljes, kiegyensúlyozott légkörben az egymásra figyeléssel, a bátorító nevelés módszerével igyekszünk elérni, hogy óvodásaink saját lehetőségeik maximális szintjére jussanak. Nyitottak vagyunk az új pedagógiai módszerek kipróbálására. 2019- ben indítottuk a “Kutya- jó” Óvodai Programot, amelynek keretében heti rendszerességgel kutyával asszisztált foglakozásokat szervezünk a gyerekek érzelmi nevelésének és szocializációjának megerősítésére.
Fontosnak tartjuk a gyerekek motiválását a rendszeres bábjátékra, mert sok kedvező tulajdonságot erősít. Nyitottabbak, kooperatívabbak, empatikusabbak lesznek. Az óvodai életet változatos programokkal (kirándulások, látogatások érdekes városi eseményekre, szülős tevékenységek, stb.) színesítjük.

 

“Száz év múlva mindegy lesz, hogy milyen házban laktál, milyen autód volt, mennyi pénz volt a bankszámládon, de talán egy picivel jobb lehet a világ, mert ott voltál, amikor egy gyermeknek szüksége volt rád.”

Paul Newman

Kétnyelvű, magyar- angol csoportunkban a korai idegen nyelvhez szoktatás az egyik fő feladatunk. Az angol nyelvet a magyarral párhuzamosan a napi életvitel és a tevékenységek minden területén használjuk. Mindketten óvodapedagógusi és általános iskolai tanítói végzettséggel rendelkezünk. Egyikünk angol nyelvtanító szakon is szerzett diplomát, másikunk angol nyelvtudását többéves angol nyelvterületen való tartózkodás során szerezte. Elsődleges célunk, hogy a gyerekek szeressenek óvodába járni. Pedagógus munkánk alapelve, hogy a gyerekek szabad játékából indul ki és fejleszthető valamennyi fontos képességük, készségük és jártasságuk, amelyekre csak szükségük van és lesz az életük során. Olyan gyermekcsoport kialakításán fáradozunk, ahol a gyermekek barátokat találnak, kinyílik a szemük a világra, nő az önbizalmuk, és az óvodás éveikre a későbbiekben mint boldog, derűs időszakra emlékeznek vissza.

“Az egész gyermek olyan, mint egyetlen érzékszerv, minden hatásra reagál, amit emberek váltanak ki belőle. Hogy egész élete egészséges lesz-e vagy sem, attól függ, hogyan viselkednek a közelében.”

Rudolf Steiner

Vegyes életkorú csoportunkban fontos szerepe van az érzelmi nevelésnek, a szeretetnek, a megértés gyakorlásának, az egymáshoz való alkalmazkodás fontosságának, amelyek elősegítik a gyermekek feladattudatának, helytállásának, kitartásának, türelmüknek a fejlesztését. ÖKO csoport lévén nagy hangsúlyt fektetünk a környezettudatos viselkedés megalapozására. A természet szeretete, óvása fontos számunkra, így fontos szerepet kapnak az élmény- és tapasztalatszerző kirándulások, séták, illetve a folyamatos és alkalomszerű gyűjtőmunkák. Alapelvként valljuk, hogy a “gyermek tevékenység és tapasztalás közben fejlődik a leghatékonyabban”. A nevelőmunkánk során első lépésként a gyermekek alapos megismerésére törekszünk, így kiemelt feladatunknak tekintjük az egyéni különbségek feltárását, az eltérések ismeretében a személyiség differenciált fejlesztését. Célunk, minden gyermek egyéni szükségleteinek maximális kielégítése, az egyéni bánásmód alkalmazásával.

“A gyermek a legnagyobb kincs! Óvni és védeni kell! Lehetőséget kell adni arra, hogy felfedezze a világot, rácsodálkozzon annak minden szépségére! Csak így adhatunk szárnyakat neki ahhoz, hogy az életben sikeresen, magabiztosan megállja a helyét. Csak így válhat boldog emberré!” Rendek Róbertné

Elsődleges célunk, sikeres, vidám és tevékeny gyermekek nevelése egy olyan környezetben, amelyben a rácsodálkozás, a felfedezés és az önálló tapasztalatszerzés lehetősége mindig adott és mindennapos örömet nyújt. Fontosnak tartjuk, hogy a hozzánk járó gyermekek megismerjék saját képességhatáraikat, merjenek nagyokat álmodni, legyenek képesek önmaguk és álmaik megvalósítására! Mindezt egy támogató, a művészetek iránt nyitott, inspiráló, de biztos értékrendet közvetítő környezetben, közösségben valósítjuk meg. Nagy hangsúlyt fektetünk a közösség támogató, nevelő és fejlesztő erejére. Mint egy nagy család, olyanok vagyunk! Elfogadjuk egymást, figyelünk egymásra. A ránk bízott gyermekek fejlesztését, iskolai életmódra való sikeres felkészítését úgy valósítjuk meg, hogy közben a gyermekek örülnek egymás sikereinek, szeretettel segítik támogatják egymás, és az öröm, a vidámság mindennapjaink része. Pedagógiai munkánkban elért sikereinket a szülők bizalma, támogatása, a kis közösségünk összetartása és a gyermekek szeretete, iskolában elért sikeressége is bizonyítja.