Nagy Judit Zsuzsanna

Rólam

2008-ban diplomáztam óvodapedagógusként a Kecskeméti Főiskolán, ebben az évben fejezem be tanulmányaimat a Károli Gáspár Református Egyetemen, mint fejlesztőpedagógus. A Bocskai utcai óvodában 2021. szeptembere óta dolgozom. Pedagógusként fontosnak tartom, hogy minden gyermek megkapja a számára legmegfelelőbb, szerető, gondoskodó nevelést és a személyisége kibontakozását elősegítő, támogató ismereteket, tapasztalatokat. Célom, hogy differenciáltan, a gyermekhez igazodva, segítsem képességeik kibontakoztatását. Pedagógiai munkámban a legfontosabb, hogy örömben és szeretetben, sok közös élménnyel gazdagodva, egy jól működő közösség tagjaként éljék meg az óvodáskort. A rám bízott gyermekek készüljenek fel úgy az iskolai életre, hogy sikeresen megállják helyüket az iskolában és az élet más területein és az itt kapott és megélt élmények örökre megmaradjanak emlékeikben. A pedagóguspályára a gyermekek szeretete vonzott, fontosnak tartom a folyamatos tanulást, azaz önképzést, mely alapja a fejlődésemnek, és a folyamatos megújulás iránti igényemnek. Egy gyermek édesanyja vagyok.

Óvodai jelentkezés INFÓ
Az óvodába való jelentkezés folyamatos. A szabad férőhelyekről érdeklődhet bármelyik megadott elérhetőségen. A lenti gombra kattintva további információkat tudhat meg.
Tovább
Legújabb bejegyzések
Összes megtekintése
LANGUAGECERT