Iskolánk 4. c osztályos tanulói közül kilencen vettek részt Kodály Zoltán születésének 140. évfordulója alkalmából az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola által szervezett ismeretterjesztő és helyismereti közösségi játékban. A versenyt két korcsoportban (3-4. és 5-6. osztály számára) hirdették meg. A játék során a résztvevők Kodály Zoltán életének jelentősebb állomásait, munkásságát, Kecskeméthez való kötődését ismeretterjesztő foglalkozáson, sétán valamint a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárban a híres zeneszerző születésének és halálának évfordulója alkalmából rendezett időszaki kiállítás megtekintésével ismerhették meg. A megszerzett tudásról feladatlapok kitöltésével kellett számot adni. A feladatok között szerepelt népdalokhoz való rajzkészítés, és újrahasznosított anyagokból való hangszeralkotás is. Az elkészített hangszereket meg is kellett szólaltatni. A közösségi játék záró rendezvényére 2022. december 9-én került sor. A megoldott és beadott feladatok alapján iskolánk 4. c osztályának “Petőfis énekesmadarak” nevű csapata 3. helyezést ért el.
A csapatot Csonka Zoltánné tanítónő készítette fel.
Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!
Előző hír
Tapsifüles KupaKövetkező hír
Újabb siker a Bolyai Anyanyelvi CsapatversenyenTisztelettel kérjük a kedves szülőket az idei tanévben is, ha módjukban áll, támogassák adójuk 1 %-val iskolánk vagy óvodánk alapítványát.
ISKOLAI ALAPÍTVÁNY
“Oktatásért” Alapítvány adószáma: 19049807-1-03
ÓVODAI ALAPÍTVÁNY
“Angolda” Alapítvány adószáma: 19037796-1-03
Köszönjük:
Alapítványok kuratóriumai
Üzemeltető : Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola és Óvoda
© 2022 Minden jog fenntartva
Vélemény, hozzászólás?