Czakó Alexandra

„A gyermek olyan, mint egy pillangó a szélben. Néhány magasabbra tud repülni, mint mások,
de mindegyik a legjobb tudása szerint repül. Miért is hasonlítanád össze őket? Mindegyik más. Mindegyik különleges. Mindegyik gyönyörű."

Czakó Alexandra vagyok. 2020-ban szereztem óvodapedagógusi diplomát Kecskeméten. Az óvodával való közös munkám azonban nem ekkor kezdődött, hiszen korábban már pedagógiai asszisztensként dolgoztam itt. Ez hatalmas lehetőség volt számomra, hiszen lehetőségem nyílt arra, hogy megismerkedjek a mindennapi óvodai élettel, kialakuljon a munkatársakkal való pozitív viszony. A mai gyermekeket rengeteg inger éri. Hivatásomnak tekintem, hogy segítsem őket abban, hogy egy kicsit lelassuljanak, és megtalálhassák önmagukat ebben a nyüzsgő világban. Hiszem, hogy a leginkább úgy tudok jó eredményeket elérni munkámban, ha a gyermekekre nem fentről, vezetőként tekintek, hanem olyan társként, akire mind egyénileg, mind csoportosan mindig számíthatnak.

2020 januárjában jelent meg Kalandok Bazsaréten című első meseregényem. Ez inkább a nagycsoportos, kisiskolás korosztálynak szól. Jövőbeli célom, hogy további könyveket írhassak a gyermekeknek, de már inkább a kisebb, óvodás korosztálynak. Örömmel tölt el, hogy a mindennapi munkám során személyes tapasztalatok által ismerhetek meg olyan gyermeki helyzeteket, konfliktusokat, amelyek ihletet adnak nekem a későbbi alkotáshoz.

Munkám során fontosnak tartom, hogy amit csak lehet, közvetlen tapasztalás útján, minél több élménnyel taníthassak meg a gyerekeknek. A hozzám legközelebb álló területek a környezeti alapú tapasztalatok, a verselés, a mesélés és a vizuális tevékenységek.

Óvodai jelentkezés INFÓ
Az óvodába való jelentkezés folyamatos. A szabad férőhelyekről érdeklődhet bármelyik megadott elérhetőségen. A lenti gombra kattintva további információkat tudhat meg.
Tovább
Legújabb bejegyzések
Összes megtekintése
LANGUAGECERT